{autotoc}

A Gazdasági Versenyhivatal (GV) ellenőrző tevékenysége, szervezete és működése

Az ellenőrzési feladatokat és az árak megállapításáról szóló törvényekben szabályozott versenyfelügyeleti feladatokat az OGY által alapított Gazdasági Versenyhivatal látja el, mely csak az OGY-nek tartozik beszámolással. Élén az elnök áll, akit a két elnökhelyettessel együtt a köztársasági elnök nevez ki és ment fel. Elnöke irányítja a Versenyhivatal tevékenységét, részt vesz az OGY ülésein, melynek évente beszámol. Határozatait a Versenytanács hozza, tagjait a Versenyhivatal elnöke nevezi ki határozatlan időre és menti fel. A versenyfelügyeleti eljárás két főbb szakasza:

  • a tényfeltárás, vagyis a vizsgálat,
  • a vizsgálatot követő tárgyalás, eljárás és határozathozatal.

A GV feladatai, ellenőrzési és realizálási tevékenysége

őrködik a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról és az árak megállapításáról szóló tv betartása felett. Feladatai:

  • betartani a tisztességtelen verseny tilalmát,
  • megtartani a fogyasztók megtévesztésének tilalmát,
  • gondoskodni a gazdasági versenyt korlátozó megállapodások tilalmának megtartásáról,
  • őrködni a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának betartása felett,
  • ellátni az árak megállapításáról szóló tv-ben hatáskörébe utalt feladatokat,
  • ellenőrzi a vállalkozók szervezeti egyesüléseit.

A GV vizsgálata az érdekelt kérelmére vagy hivatalból indul. Eljárása vizsgálattal indul, az erről készült jelentést előterjesztik a Versenytanácsnál. A jelentés tartalmazza a vizsgálat tárgyát, a megállapításokat, a bizonyítékokat, indítványát az eljárás további menetére vonatkozóan. Határozatában megállapíthatja a jogsértés tényét, megtilthatja a tervezett áremelést, bírságot szabhat ki. A vizsgáló a Versenytanács határozatával befejezett ügyben utóvizsgálatot tarthat.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) ellenőrző tevékenysége

A KEHI a kormány irányítása alatt működő országos közigazgatási szerv, melynek felügyeletét a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter látja el. Élén az elnök áll, akit a miniszterelnök nevez ki és ment fel. Munkáját helyettesei segítik. A KEHI-nek ellenőrzési feladatait az ellenőrzési és vizsgálati szabályzatnak megfelelően kell végrehajtani. Az ellenőrzés kiterjed:

  • a központi ktgvetés és az elkülönített állami pénzalapok pénzforgalmára, gazdálkodási tevékenységére,
  • a kormányzati kiadásokra, a beszedett bevételekre, az engedélyezett támogatásokra,
  • jogszabályok alapján nyújtott támogatások folyósítására,
  • a közalapítványoknak, az alapítványoknak, a társadalmi szervezeteknek a központi ktgvetésből juttatott pénzeszközeinek felhasználására,
  • a nemzetközi szerződések alapján kapott támogatásokra és segélyekre,
  • a ktgvetési szervek és az állami felügyeletek PSZÁF és a Szerencsejáték Felügyelet ellenőrzési rendszerére.

Hatásköre nem terjed ki az OGY-re, valamint az általa létrehozott szervezetekre és a Köztársasági Elnökségre.

A KEHI koordinációs munkája, együttműködési kötelezettsége, feladata a nemzetközi szakmai kapcsolatok terén

Egyeztetési feladatokat lát el a ktgvetési szervek felügyeleti jellegű ellenőrzései tekintetében, koordinálja a kormány irányítása és felügyelete alá tartozó központi ktgvetési szervek felügyeleti ellenőrzési szervezeteinek éves, féléves ellenőrzési munkaterveit. Munkája során együttműködési kötelezettségekkel rendelkezik:

  • igénybe veheti a Magyar Államkincstárnál, ill. az APEH-nél lévő, a ktgvetési szervek gazdálkodásával kapcsolatos adatbázisokat,
  • együttműködik a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szerveivel,
  • a nemzetközi segélyekre irányuló ellenőrzései során együttműködik a támogatási rendszer fejlesztéséért felelős állami vezetőkkel,
  • a mg-i támogatások ellenőrzése során az FVM, az APEH ill. a VPOP szerveivel
  • együttműködik a hatósági és nyomozati jogkörrel rendelkező szervekkel és közös vizsgálatokat végezhet a felügyeleti és a hatósági ellenőrző szervezetekkel.

A KEHI feladata a nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakítása és fenntartása. A nemzetközi szerződések alapján folyamatos kapcsolatot tart fenn az Európai Unió (EU) Bizottságának ellenőrzési ügyekben illetékes főigazgatóságával. Az EU-tól származó segélyek és támogatások tekintetében közös vizsgálatokat végezhet.

A KEHI ellenőrzéseinek megszervezése és módszerei

A KEHI vizsgálatai a szabályszerűség és/vagy a hatékonyság ellenőrzésére terjed ki, fél évre szóló ellenőrzési munkaterv alapján a kormány ill. a miniszterelnök utasítására végzi vizsgálatait. Az EU-val közös érdekeltségű vizsgálatokra vonatkozó munkatervi feladatok összeállítása során is egyeztet az EU Ellenőrzési Főigazgatóságával. Valamennyi ellenőrzést ellenőrzési program alapján kell végrehajtani, amely belső használatra készült utasításként kell kezelni. A vizsgálati programot a KEHI elnöke vagy az ellenőrzést végző szervezeti egység vezetője hagyja jóvá. Az ellenőrzést a helyszínen vagy adatbekérés útján a szükséges dokumentációk értékelésével végzi. Az ellenőrzés nem terjedhet ki e szervek titkos információgyűjtéssel kapcsolatos dokumentumaira és tevékenységére. Ellenőrzéseiről vizsgálati jelentést készít. A ktgvetési ellenőrzés keretében alkalmazott realizálási formákat érvényesíti speciális szabályok érvényesítése mellett:

  • a feltárt hiányosságok megszüntetéséhez a kormány döntése szükséges,
  • kármegelőzés céljából soron kívüli döntést köteles kérni a kormánytól.

A KEHI tevékenységéről a kormánynak évente írásban beszámol.