A teljes foglalkoztatás kialakulása és megszűnése
A hierarchikus, központi irányítású gazdasági rendszerek a teljes foglalkoztatás elvét érvényesítették. A kínálatot teljes egészében le kell kötni, minden foglalkoztatási igényt érvényesíteni kell. Mindenki számára munkahelyet kell biztosítani, vagyis ki kell zárni a munkanélküliség bármilyen megjelenését.
A teljes foglalkoztatás gazdasági alapját a tőkehiány és a technikai felszereltség alacsony színvonala jelentette.
A munkanélküliség felszámolása lehetővé tette a foglalkoztatás kiszélesítését, és ezen keresztül elérhetővé tette a lét- és jövedelembiztonságot. Szociális, egzisztenciális, morális leépülés megelőzését.
A teljes foglalkoztatás konkrét értelmezése változott ugyan az ezt követő évtizedekben, de az alapvető célkitűzés változatlan maradt. Elsősorban a munkaerő-keresletet szabályozta és igazította a munkaerő-kínálathoz.
Ez a teljes foglalkoztatás magában hordja önmaga lehetetlenné tételét. A teljes foglalkoztatás ugyanis csak úgy érhető el, ha a munkaerő-keresletet a munkaerő-kínálatnak megfelelő szintre emeljük. A gazdálkodó szervezetek ezt csak akkor képesek megtenni, ha a gazdaságirányítás felmenti őket a hatékonysági követelmény érvényesülése alól. Ha viszont nem érvényesül a piaci, hatékonysági követelmény, a gazdaság teljesítménye egyre inkább elmarad a világgazdasági elvárásoktól. A teljesítmény-hiány egy ideig ellensúlyozható, de elkerülhetetlen lesz a fogyasztás visszafogása, illetve alacsony szinten tartása. Ez viszonyt előbb-utóbb társadalmi-politikai elégedetlenséget, válságot eredményez és a gazdaságirányítást arra kényszeríti, hogy a hatékonysági követelményt erősítse. A teljes foglalkoztatás így önmagát számolja fel.
Az egyre mélyülő gazdasági válság nyomán megszűntek azok az eszközök és források, amelyekből korábban fenn lehetett tartani a teljes foglalkoztatottságot. A ’80-as évek végéhez közeledve megjelent a nyílt munkanélküliség.
A ’90-es években a piaci modellre áttérés, és a piacgazdaság felépítése rövid idő alatt több százezres nagyságú, tömeges munkanélküliséget teremtett.
Szociálpolitika és rendszerváltás
A szocializmus gazdaságában és társadalmában a „szociálpolitika” is sajátos értelmezést és szerepet kap. Megszűnik a társadalmi csoportok közötti nagymértékű differenciálódás, nincs tömeges szegénység és munkanélküliség. A szociális ellátás feladatai erőteljesen megoszlanak az állam és a vállalati szféra között.
A) Az állami szociálpolitika
A szociális ellátásnak csak egy része marad meg állami, kormányzati keretek között (ingyenes oktatás, betegségi – baleseti - anyasági ellátás, családi pótlék stb.). Radikálisan csökkent a szegénység, az esély-egyenlőtlenség. Az ellátás színvonalát természetesen a gazdaság finanszírozó képessége határozza meg.
Háttérbe szorultak a szociális szempontok, és az életszínvonal általános-átlagos növekedése ellenére (’90-es évek vége) a szociális feszültség széles körben változatlanul jelen van.
B) Vállalati szociálpolitika
A szocializmus időszakának szociálpolitikája jelentős részben vállalati szintre került, és összekötődött a foglalkoztatással, a munkavállalással, a kétkeresős családmodellel. Széleskörű ellátási rendszer alakult ki (pl. üzemi étkeztetés, vállalati bölcsődék és óvodák, szociális segélyek, lakásépítési támogatás stb.). Mindez beleépült a vállalatok finanszírozási rendszerébe. A rendszerváltással a vállalati szociális-jóléti ellátást az új vállalkozások jórészt lenullázták, arra hivatkozva, hogy az „nem vállalati/vállalkozási funkció”, nem fér össze a vállalkozások profitorientációjával. Ugyanez vonatkozik a szakszervezetek megítélésére is.
A tömeges munkanélküliség kialakulása
A hierarchikus gazdaságirányítási rendszer felszámolta, kiiktatta a munkanélküliséget. A ’80-as évek közepétől a hatékonyság javítása érdekében a vállalatokat takarékosabb létszámgazdálkodásra késztette. Egyre több vállalat kényszerült egyre nagyobb mértékű létszámcsökkentésre.
A ’80-as évek végéig a munkanélküliség még nem ért el jelentősebb nagyságrendet. A rendszerváltás, a piacgazdaság kialakítása után a támogatások megszűnése, a vállalati átalakulások és felszámolások nyomán hirtelen lecsökkent a munkaerő-kereslet, tömeges létszám-leépítésekre került sor.
1989 és 1993 között egyik oldalról a munkavállalási korba tartozó népesség közel százezer fővel emelkedett, másik oldalról viszont a gazdaság tulajdonosi és szerkezeti átalakulása nyomán sok százezernyi munkahely szűnt meg. Az aktív keresők száma közel egy millió fővel csökkent négy év leforgása alatt.
A csúcspontot 1993 februárjában érte el, amikor a regisztrált munkanélküliek száma meghaladta a hétszázezer főt. Ebben az időszakban tömegesen vonultak nyugdíjba, vagy szereztek maguknak rokkantnyugdíjas státuszt.
Az 1980-as években kibontakozó gazdasági válság, majd az 1990-es évek társadalmi-gazdasági átalakulása következtében nagyságrendekkel módosult a foglalkoztatás ágazati szerkezete is. Százezreknek kellett ágazatot, foglalkozást, szakmát váltani. A század első harmadának szintjére zuhant vissza a gazdasági aktivitás szintje.
Egy aktívra már 1,4 fő inaktív jut. Megfelelő mértékű, felhalmozott tőketartalékok hiányában a csökkenő számú foglalkoztatott teljesítményéből lehet csak biztosítani a növekvő számú inaktív eltartását.
A periódusnak a központi kérdése a munkanélküliség növekedése volt. Háttérbe szorult a foglalkoztatottság drasztikus csökkentése.
A munkanélküliség csökkenése, majd a foglalkoztatás bővülése
A) A munkanélküliség csökkenése (1993-1997)
1993 közepét követő két év során a munkanélküliek száma és aránya csökken. Az ezt követő két évben a munkanélküliség „stabilizálódott”, de tendenciáját tekintve megtartotta enyhén csökkenő jellegét.
A munkanélküliek számának közel egyharmados, mintegy kétszázezer fős csökkentése. Inkább csak felszíni jelenség volt, nem a munkaerőpiac valódi konszolidációját és élénkülését jelentette.
Csökkenésében lényeges szerepet játszott, hogy egyre többen veszítették el jogosultságukat a munkanélküli ellátásra, a foglalkoztatási szolgálaton keresztül sem sikerült munkahelyet találniuk, ezért már nem regisztráltatták magukat, így kikerülnek a hivatalosan nyilvántartottak köréből. Tehát a munkanélküliek számának csökkenése nem azért következett be, mert egyre több munkanélkülit sikerült volna munkába állítani.
A foglalkoztatási ráta ekkor és ettől még folyamatosan csökkent. A munkanélküliség csökkenése a gazdasági aktivitás további csökkenésével, az inaktívak számának és arányának növekedésével járt együtt. A munkaerő-felmérés szerinti foglalkoztatási ráta még 1992-ben is meghaladta az 50%-ot, az évtized közepére viszont már 47% alá süllyedt.
B) A munkanélküliség további csökkenése, a foglalkoztatottság, gazdasági aktivitás fokozatos emelkedése (1998-2001)
A ’90-es évek közepén lassan „talpra áll” a gazdaság. Javult a belföldi és főleg az export teljesítmény, és ez magával hozta a leépítések csökkenő mértékét. Most már együttesen jelent meg a munkanélküliek számának csökkenése, és a foglalkoztatási színvonal olyan bővülése, amely egyenlegként már a gazdasági aktivitás növekedését eredményezte.
Az 1997-es „töréspont”, amikortól megáll a foglalkoztatottság csökkenése. Az aktivitási ráta folyamatosan emelkedik.
Az ezredfordulót követő eredmények és gondok
2002-től újabb fordulat indul a munkaerő-piacon. A foglalkoztatáspolitika hangsúlya a munkanélküliség kérdéséről a foglalkoztatásra és a gazdasági aktivitás növelésére helyeződött át. Ez a foglalkoztatási és aktivitási ráta javulását jelentette. A munkanélküliek száma viszont emelkedett, és a munkanélküliségi ráta ebben a periódusban komoly mértékben romlott.
A munkanélküliség növekedésének sokféle oka lehet:
- megszűnt a sorkatonaság és a polgári szolgálat, ami korábban folyamatosan „lekötött” 15-20 ezer embert
- megnőtt a külföldi, elsősorban a határmenti országokból kiinduló munkavállalók száma
- a versenyszférában nőtt a foglalkoztatás
- gazdasági szerkezetváltás
- a gazdasági szerkezetváltással nem tud lépést tartani az oktatás, egyszerre és tartósan van jelen kielégítetlen munkaerőigény és munkanélküliség
- 2002-2004–ben nőttek a reálbérek, ez álláskeresésre munkanélküliként való regisztrálásra ösztönöz
- Egyes szolgáltatásokat és kedvezményeket csak regisztráltak vehetnek igénybe
A munkanélküliség strukturális jellemzői
Munkakeresés (a munkanélküli státusz) időtartama
1997-2007 között csökkent a rövid idejű (3 hónapos) munkanélküliség aránya, eltolódott a több hónapig tartó felé. A tartósan munkanélküliek arányában nem történt változás.
Foglalkoztatási csoportok szerinti szerkezete
Folyamatosan változott. A legmagasabb a szakmunkások aránya – korlátozott a mobilitási képességük és szakmájuk nem versenyképes. A szellemi foglalkozású (kreatív, nyelveket tudó, magasan képzett) szakemberekből inkább hiány van, míg az alacsonyabb képzettségű adminisztratív munkaerő iránti igény tartósan kevesebb, mint a kínálat.
Fokozatosan erősödik a szellemi foglalkozásúak megjelenése a munkanélküliek körében, aminek hátterében a felsőoktatás egyre növekvő kibocsátása és ugyancsak gyenge munkaerő-piaci rugalmassága áll.
A képzettség és végzettség hiánya tartós hátrányt jelent a munkaerő-piacon. A munkanélkülivé váltak körében nagyságrendileg magasabb a legfeljebb általános iskolával rendelkezők aránya. A végzettség emelkedésének arányában csökken a munkanélkülivé válás esélye.
A foglalkoztatás és munkanélküliség neme szerinti szerkezete
A munkanélküliséget tekintve teljesen eltérő a nemek szerinti struktúra. A ’90-es évek elején a nők munkanélküliségi rátája jóval alacsonyabb, mint a férfiaké. Az ezredfordulót követően a nők munkanélküliségi rátája nagyon gyorsan emelkedik, és 2005-től már magasabb, mint a férfiaké.
A munkanélküliség területi egyenlőtlensége (regionális különbségek)
A gazdaságilag fejlett régiók a foglalkoztatáspolitika számára is kedvező helyzetet, gyakorlatilag teljes foglalkoztatást jelentenek. Ugyanakkor komoly feszültséget és megoldandó gondot jelentenek az elmaradott, és ebből is adódóan magas munkanélküliséggel is terhelt térségek.
Az egyes megyéken belül ugyanilyen különbségek lehetnek. A centrum viszonylag kedvező helyzete mellett egyes kistérségek, települések munkanélküliségi rátája maga lehet.
A munkaerőpiac időbeli (szezonális) hullámzása
Az év elején rendszeresen megemelkedik a munkanélküliek száma (lejárnak a szerződések). Tavasszal csökkenést eredményez az idénymunkák beindulása a mezőgazdaságban, az építőiparban, az idegenforgalomban. A tanév befejeztét követően megjelennek azok, akik az iskola után nem tudtak elhelyezkedni. Ősszel pedig ismét növekedést indukál az idénymunkák befejeződése.
A jelenlegi hazai munkaerő-piacon a leginkább tartósan hátrányos helyzetűnek tekinthető társadalmi csoportok:
- a képzetlenek és a nem piacképes szakmai specializációval rendelkezik
- az elmaradott térségben, településen élő, de „helyhez kötött” személyek
- a romák jelentős része
- a megváltozott munkaképességűek
- a nők, különösen a családalapítás, gyermeknevelés időszakában
- a tartósan munkanélkülivé váltak
- a büntetett előéletűek
Az oldal tartalmát részletesen ld. László Gyula: Munkaerő-piaci politikák, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Pécs 2007.