A cégbíróság:

Ellenőrzi a cégjegyzékbe való felvétel előtt, hogy a társasági szerződés, valamint egyéb, a cég szervezetét és működését meghatározó okiratok megfelelnek-e az előírásoknak (statikus állapot).
Vizsgálja a cég működése során, hogy a cég szervezetre és működésre vonatkozó határozatai nem ütköznek-e jogszabályba (dinamikus állapot)
A cégbíróság csak alaki törvényességet vizsgál, azaz azt, hogy a cég okmányaiban megjelenő határozatok milyen viszonyban vannak a törvényekkel, ill. a cég belső szabályaival. Tartalmi jogszabálysértésekkel (pl. tűzvédelem) nem foglalkozik.
Törvényességi felügyeleti eljárás hivatalból, hatósági tájékoztatás alapján, vagy kérelemre indítható. Ez utóbbi esetben indítványozó lehet ügyész, érintett miniszter, érintett gazdasági kamara képviselője, a cég tevékenységét ellenőrző közigazgatási szerv, valamint azok, akiknek az eljárás lefolytatásához jogi érdeke fűződik. Az eljárás hivatalból sem indítható az okot adó körülmény utáni egy év lejártával. Az érdekeltnek a kifogásolt dolog tudomására jutásától 30 napon belül kezdeményeznie kell az eljárást (szubjektív határidő), az esemény azonban nem lehet egy évnél régebbi (objektív határidő). Törvényességi felügyeleti eljárás nem kezdeményezhető, ha az érdek polgári peres úton is érvényesíthető.
   A társaságnak a törvényi felügyelet hatálya alá eső okiratokat el kell küldenie a cégbíróságnak. A cégbíróság az alábbi szankciókkal élhet:

  • írásos figyelmeztetés
  • pénzbírság kirovása (legfeljebb 50-500ezer Ft)
  • törvénysértő határozat végrehajtásának felfüggesztése meghatározott időre
  • törvénysértő határozat megsemmisítése és új határozathozatal elrendelése
  • vezető testület összehívása (feltételeket a cégbíróság biztosítja)
  • meghatározott időre a cég működésének felfüggesztése (általában egyéb szankciók sikertelensége esetén)
  • a cég eltiltása a további működéstől, ami megszűnését jelenti: azonnali törlés, vagy végelszámolási/felszámolási eljárás

Az elsőfokú határozat 15 napon belül megfellebbezhető, a másodfokú nem, csak megszüntetéskor. 1995 óta a cégbíróság hosszabb ideje nem működő (fantom) cégeket adott esetben végelszámolási eljárás lefolytatása nélkül is törölhet a cégjegyzékből.